Sítájfutó világhét Csíkszeredában
0 hozzászólás
A Nemzetközi Sítájfutó Szövetség a téli olimpiai játékok előhetében február 9-14 között Csíkszeredában, illetve környékén rendezi meg a „Sítájfutó világhét" elnevezésű sporteseményt, amelyre több mint 400 sportoló nevezett be.
A Nemzetközi Sítájfutó Szövetség égisze alatt, 25 ország több mint 400 sportolójának részvételével 2010. február 9-14. között kerül sor Csíkszeredában és környékén a „Sítájfutó világhét" elnevezésű sporteseményre, amely kétségkívül a romániai sporttörténet utolsó évtizedének legrangosabb téli sportversenyének számít.
A sítájfutás olyan sportág, amely tökéletes harmóniában áll a természettel, hisz nem igényel különösebb környezeti beavatkozást. Olyan sportág, amely „visszacsábítja" az embert a természetbe, a dombokra, legelőkre, erdőkbe, és amely az ösztönös mozgásigény és a kívánt irányba való helyváltoztatás összehangoltságán alapszik.
A sorra kerülő versenyeken a sítájfutók minden korosztálya képviselteti majd magát, hiszen a nemzetközi sportelithez tartozó felnőtt versenyzők mellett bekapcsolódnak a négynapos versenybe a veteránok és a sportág ifjú reménységei is. A felnőtt Európa-bajnokság - mely egyben Világkupa-futamnak is számít - mellett tehát az egykori klasszisok szereplésével Veterán Világbajnokság, valamint a sportág jövőjének számító sportolók részvételével Utánpótlás Világbajnokság (U17) és Ifjúsági Európa-bajnokság (U20) is szerepel a rendezvény programjában.
Íme a részletes program:
2010. február 9., kedd
18.00 - Hivatalos megnyitó / Mikó-vár udvara
2010. február 10., szerda - Középtávú verseny / Tolvajos-tető (Hármas Kereszt)
09.30 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam
12.30 - Utánpótlás világbajnokság, Ifjúsági Európa-bajnokság
18.00 - Díjkiosztás / Mikó-vár udvara
2010. február 11., csütörtök - Hosszú távú verseny / Tolvajos-tető (Hármas Kereszt)
11.00 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam (férfiak)
11.15 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam (nők)
13.00 - Utánpótlás Világbajnokság (férfiak)
13.15 - Utánpótlás Világbajnokság (nők)
13.30 - Ifjúsági Európa-bajnokság, Veterán Világbajnokság
18.00 - Díjkiosztás / Mikó-vár udvara
2010. február 12., péntek - szabadnap
2010. február 13., szombat - Sprintverseny / Tolvajos-tető (Hármas Kereszt)
10.00 - Ifjúsági Európa-bajnokság, Utánpótlás Világbajnokság
12.00 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam
13.30 - Veterán Világbajnokság (hosszú távú verseny)
18.00 - Díjkiosztás / Mikó-vár udvara
2010. február 14., vasárnap - váltóverseny / Hargitafürdő (biatlonpálya)
09.30 - Utánpótlás Világbajnokság (férfiak)
09.45 - Utánpótlás Világbajnokság (nők)
12.00 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam (férfiak)
12.15 - Felnőtt Európa-bajnokság és Világkupa-futam (nők)
17.00 - Díjkiosztás, záróünnepség / Mikó-vár udvara
már nem lehet hozzászólni
Google hirdetés
Google hirdetés
Keresés
Szavazás
Adatbank