Csíki cselgáncs sikerek Nagyváradon
0 hozzászólás
Igazolva a cselgáncssport Hargita megyei hagyományait román csapatbajnoki címet szereztek Nagyváradon az U17 korosztály székely dzsudókái.
Az elmúlt hétvégén Nagyváradon megrendezett román dzsudó csapatbajnokság döntőjére a Csíkszeredai ISK, Csíkszeredai Sportclub, illetve a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK közös csapatot indított. A verseny nagy esélyese a nagyváradi csapat volt, a hazai gárdában ugyanis több korosztályos román válogatott sportoló is szerepelt, azonban a közös csapat kialakításával a székelyek is jó esélyekkel pályáztak az első helyre. A csíki csapatot négy edző irányította, Dániel Albert, Pantea Cornel, Dánel Sándor, illetve Veress László személyében.

A csíkiak könnyedén meneteltek a döntőig, az első körben könnyedén 5-2 arányban győztek a Nagyvárad II ellen, majd 6-1-es eredménnyel iskolázták le a Piteşti együttesét. Ezzel a két győzelemmel sikerült bejutni az elődöntőbe, ahol a Ploieşti gárádja várt rájuk, azonban ennek a meccsnek is sima 5-2 lett az eredménye, a másik ágon a nagyváradi csapat is könnyedén jutott el a döntőig.
A döntőt jobban kezdte a Nagyvárad I. csapata és az első három kategóriát követően, három győzelmet könyvelhettek el a határmentiek. A csíkiak első győzelme Vişan Vlad nevéhez fűződött a 66 kg-os kategóriában, innentől kezdve azonban egy kategóriával fennebb léptek a csíkiak, ami igencsak meglepte a hazai csapatot, és Farkas Zoltán (73 kg), Lukács Arnold (81 kg), illetve Horváth Csaba +81 kg-os súlycsoportban is győzni tudott, a csíkiak javára billentve a mérleg nyelvét.

Vasárnap a földharcban három triót indítottak a csíkiak, ezek közül kettő a döntőbe is került, ahol végül a Csíkszereda B csapata diadalmaskodott a Csíkszereda A csapata fölött.
Az aranyérmes csapat összeállítása:
Bardócz Richárd (50kg), Jancsó Károly (55kg), Bodó Roland és Mészáros Sándor (60kg), Vişan Vlad és Farkas Zoltán (66kg), Lukács Arnold (73 kg), Horváth Csaba (81kg), Flóra Botond (+81kg).
már nem lehet hozzászólni
Google hirdetés
Google hirdetés
Keresés
Eseménynaptár
| 2010 Szeptember |
|
|
||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | ||||||
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
Férfi kézilabda Nemzeti Liga, 2. forduló
Felkészülési kosárlabda-torna, Marosvásárhely: Medgyesi Gaz Metan-Tamis Pancevo (17:00); BC Mureş-Hargita Gyöngye KK (19:00)
Felkészülési kosárlabda-torna, Marosvásárhely: Medgyesi Gaz Metan-Hargita Gyöngye KK (15:30), BC Mureş - Tamis Pancevo (19:00)
Kosárlabda-vb, Törökország: Szerbia-Spanyolország; Törökország-Szlovénia negyeddöntők
Vízilabda Eb, Horvátország: középdöntő és elődöntő
Felkészülési kosárlabda-torna, Marosvásárhely: Tamis Pancevo-Hargita Gyöngye KK (17:00); BC Mureş-Medgyesi Gaz Metan (19:00)
Jégkorong: Mol liga 2. forduló: HSC Csíkszereda-Újpesti TE (20:00); Vasas HC-Brassói Fenestela 68 (20:00); Steaua Rangers-FTC-Orangeways (20:00)
Román labdarúgó I. liga, 7. forduló: Kolozsvári U-Besztercei Glória (17:00) - Gyulafehérvár; Bukaresti Rapid-Kolozsvári CFR (20:30)
Kosárlabda-vb, Törökország - helyosztók
Vízilabda Eb, Horvátország - helyosztók (9., 5., 7. helyért)
Bundesliga, 3. játéknap: 1899 Hoffenheim-FC Schalke (21:30)
Formula-1: Olasz Nagydíj - időmérő (15:00)
Női kézilabda Nemzeti Liga, 2. forduló
Szavazás
Adatbank