Spanyolország ötödszörre Európa-bajnok
3 hozzászólás
Spanyolország ötödik alkalommal nyerte meg az UEFA Futsal Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2 arányban győzött Portugália ellen. A harmadik helyet Csehország szerezte meg.
Szinte teltház előtt kezdődött el a hetedik alkalommal megrendezett UEFA Futsal Európa-bajnokság bronzmérkőzése. Érdekességnek számított, hogy a két mérkőző csapat, a cseh és az azeri ugyanabból a csoportból jutott tovább. A két csapat csoportbeli mérkőzését simán, 6-1 arányban nyerték az azeriek, azonban ezen a mérkőzésen eltiltás miatt nem léphetett pályára a legjobb játékosuk, Biro Jade. A meccs álomszerűen indult a cseheknek, alig fél perc elteltével Belej megszerezte csapatának a vezetést. Innen még fel tudott állni a brazil játékosokkal teletűzdelt azeri csapat, és a szünetre visszavette a vezetést, azonban a második félidőben már nem bírták fizikálisan felvenni a harcot a csehekkel. A csehek végül kétgólos sikert arattak, és bronzérmesek lettek a magyarországi rendezésű Eb-n.
A döntőben sem volt látványban hiány annak ellenére, hogy mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést. Az első találatra kilenc percet kellett várni, Ortiz nyolc méteres lövése talált utat Bébé kapujának jobb felső sarkába. A gól után tovább nyomtak a spanyolok, és alig 4 perccel később Javi Rodriguez villant 2-0-ra módosítva az eredményt. A spanyolok csapatkapitánya a hatos vonalán a kapunak háttal vett át egy labdát, majd sarokkal a védő lába között a hálóba juttatta azt.

A szünet előtt megszerzett kétgólos előny megnyugtatta a spanyolokat, akik a továbbiakban hibátlanul védekezve az ellenfél tévedésére vártak. Ennek ellenére mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, spanyol részről Alvaro elemi erővel leadott lövése csattant a kapufán. A túloldalt Leitao nagyszerű emelése túljutott Luis Amado kapuson, a kapufáról visszapattanó labdát pedig Pedro Costa a kiszolgáltatott helyzetben levő kapusba lőtte. Négy perccel a vége előtt ismét gólt láthatott a nagyérdemű, Lin csapott le egy rövid felszabadításra, a kapásból leadott lövése már háromgólos előnyt jelentett a spanyoloknak. A portugálok ennél az eredménynél sem adták fel, és Alves jobb oldalról kilőtte Luis Amado kapujának hosszú sarkát, majd alig egy perccel később egy kavarodás végén Joel Queiroz eszmélt a leggyorsabban, visszahozva a mérkőzésbe csapatát. Az utolsó percben aztán érkezett Daniel - a spanyolok kulcsembere rendre fontos találatokat szerez csapatának-, és Luis Amado hosszú indítását lőtte a kapus lábai között a hálóba.
Spanyolország az Eb-n mutatott játékának köszönhetően teljesen megérdemelten lett ötödször Európa-bajnok, a trófeát a csapatkapitány Javi Rodriguez vehette át Michel Platinitől. A torna gólkirályi címén négy játékos osztozott, az olasz Sead Assis, az azeri Biro Jade, a portugál Joel Queiroz és a spanyol Javi Rodriguez, mindannyian öt találtot szereztek.

Bronzmeccs:
Csehország-Azerbajdzsán 5-3 (1-2)
Gólszerzők: Belej (1.), Slama (24.), Farazaliev (26. - öngól), Novotny (36.), Kopecky (40.), illetve Borisov (8.), Sergio (19.), Farajzadeh (38.)
Döntő:
Spanyolország-Portugália 4-2 (2-0)
Gólszerzők: Ortiz (9.), Javi Rodriguez (13.), Lin (36.), Daniel (40.), illetve Alves (38.), Joel Queiros (39.)
Eddigi hozzászólások: (összesen 3 db.)
már nem lehet hozzászólni
Google hirdetés
Google hirdetés
Keresés
Eseménynaptár
| 2010 Szeptember |
|
|
||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | ||||||
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
Felkészülési kosárlabda-torna, Marosvásárhely: Tamis Pancevo-Hargita Gyöngye KK (17:00); BC Mureş-Medgyesi Gaz Metan (19:00)
Jégkorong: Mol liga 2. forduló: HSC Csíkszereda-Újpesti TE (20:00); Vasas HC-Brassói Fenestela 68 (20:00); Steaua Rangers-FTC-Orangeways (20:00)
Román labdarúgó I. liga, 7. forduló: Kolozsvári U-Besztercei Glória (17:00) - Gyulafehérvár; Bukaresti Rapid-Kolozsvári CFR (20:30)
Kosárlabda-vb, Törökország - helyosztók
Vízilabda Eb, Horvátország - helyosztók (9., 5., 7. helyért)
Bundesliga, 3. játéknap: 1899 Hoffenheim-FC Schalke (21:30)
Formula-1: Olasz Nagydíj - időmérő (15:00)
Női kézilabda Nemzeti Liga, 2. forduló
Szavazás
Adatbank