Mindig nehéz a CFR ellen játszani

2010. 03. 16 Román labdarúgás 0 hozzászólás

Hétközi fordulót rendeznek keddtől csütörtökig az élvonalbeli román labdarúgó bajnokságban, a Kolozsvári CFR idegenben, Temesvár és Brassó hazai környezetben szerepel, míg a játéknap rangadójára Bukarestben kerül sor.

A hetedik helyet elfoglaló FC Vaslui és az éllovas CFR közti különbség csak négy pont a tabellán. Az első helyekért folyó harcban eddig egyik csapatnak sem sikerült meglógni a többiektől, és a küzdelem csak tovább éleződhet, ha a nyolcadik Brassó is csatlakozik az élbolyhoz. Viorel Moldovan együttese ma este nyitja meg a huszonkettedik fordulót az FC Internaţional Curtea de Argeş ellenében, és az erdélyiek edzője azt reméli, hogy a pályán tizenegy sárgamezes harcost fog látni: „Őszintén szólva még most sem jöttem helyre a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin) átélt rémálom után. Nem szeretném az Universitatea (Craiova) elleni magatartást újra látni a játékosaimon, amikor nagy különbséggel kaptunk ki ránk nem jellemző módon. Legjobb lett volna, ha nem jelenünk meg azon a mérkőzésen, s megtakarítottunk volna valami pénzt. Gyalázatos első félidőnk volt és remélem, a játékosaim tisztában vannak a teljesítményükkel... A holnapi mérkőzésen tizenegy harcost szeretnék a pályán látni. Mindenáron győznünk kell, elégtételt szeretnénk venni a szurkolóink előtt a múlt fordulóban elért kínos eredmény miatt" - nyilatkozta Moldovan a hétfői sajtótájékoztatón.

A Kolozsvári CFR is a győzelem megszerzését tűzte ki célul a medgyesi találkozón, a kolozsváriaknak az elmúlt három fordulóban nem sikerült diadalmaskodni, ám Medgyesről kötelező elhozni mindhárom pontot. A „vasutasokat" Ciprian Deac, valamint Cristian Panin sem segítheti a bajnokság első helyén tartani, ugyanakkor Medgyes trénere, Pusztai Crisitian sem számíthat a szlovák középpályás Michal Kubala és a cseh Milos Buchta (kapus) szolgálataira. Pusztai szerint a szerdai meccsen bármi megtörténhet: „Egy CFR elleni meccs bármikor nagyon nehéz mérkőzés, mint akármilyen más összecsapás a bajnokságban. Nem lehet számigálni, az eredmények előreláthatatlanok. Ki mondta volna meg előre, hogy Beszterce helybenhagyja Vasluit, vagy, hogy a CFR vereséget szenved Galacon? Minden mérkőzés nagyon nehéz és fontos" - mondta Pusztai.

Az erdélyi klubok közül az eddigi eredmények alapján Temesvárnak van a legkönnyebb dolga, a küszöbön álló játéknapon Ioan Ovidiu Sabău gárdája a sereghajtó gyulafehérvári csapatot látja vendégül a Dan Păltinşanu Stadionba. A Fehér megyeieknek idegen földön eddig nem sikerült győzni 11 próbálkozásból és az esélyek most is minimálisak.

A huszonkettedik forduló rangadóját a Bukaresti Dinamo és a Bukaresti Steaua labdarúgói vívják, az otthon játszó Dinamonak valamival nagyobb szüksége van a pontokra a felzárkózás céjából, ám a „bakák" remélhetőleg nem fogják olcsón adni a bőrüket.

Román labdarúgó élvonal, 22. forduló:

Ma:

Brassói FC-Internaţional Curtea de Argeş 18:00 (GSP Tv)

Szerdán:

Pandurii Târgu Jiu-Ceahlăul Piatra Neamţ 15:00
Besztercei Gloria-Universitatea Craiova 16:30 (GSP Tv)
Medgyesi Gaz Metan-Kolozsvári CFR 18:30 (Digi Sport)
Bukaresti Dinamo-Bukaresti Steaua 20:30 (Digi Sport)

Csütörtökön:

Temesvári FC-Gyulafehérvári Unirea 14:30 (GSP Tv)
Poli Iaşi-FC Vaslui 16:30 (Digi Sport)
Unirea Urziceni-Galaci Oţelul 18:30 (Digi Sport)
Bukaresti Rapid-Astra Ploieşti
20:30 (Antena 1)


már nem lehet hozzászólni

Google hirdetés

Google hirdetés

Keresés

bővített keresés




Rövid hírek

labdarúgás 2010. 09. 01. Fradi siker a Győr ellen
kosárlabda 2010. 09. 01. Újabb játékos a Sepsi BC-nél
labdarúgás 2010. 08. 31. Kikapott Marosvásárhely
vízilabda 2010. 08. 30. Megvan a második román siker
vízilabda 2010. 08. 30. Bravúros magyar siker Szerbia ellen
labdarúgás 2010. 08. 30. Meglepetésekkel teli forduló
labdarúgás 2010. 08. 30. A Sundarland legyőzte a Cityt
labdarúgás 2010. 08. 30. Vereséggel kezdett a Juve
labdarúgás 2010. 08. 30. Bal lábbal kezdett a Real
labdarúgás 2010. 08. 30. Utolsó percben kapott ki a Brassó
vízilabda 2010. 08. 30. A magyarok is győztek
kosárlabda 2010. 08. 29. Másodjára is gyözött a Maros KK
jégkorong 2010. 08. 29. Mesés végjátékkal nyert a HSC
labdarúgás 2010. 08. 29. Egygólos CFR siker
labdarúgás 2010. 08. 28. Medgyesen nyert a Rapid
labdarúgás 2010. 08. 28. Bravúros U siker Bukarestben
labdarúgás 2010. 08. 28. Atletico siker a Szuperkupán
kosárlabda 2010. 08. 28. Vásárhely nyerte az első felvonást
labdarúgás 2010. 08. 27. Mégsem lesz EL csoportokban a Loki?
labdarúgás 2010. 08. 27. Deac a Schalke-é
labdarúgás 2010. 08. 27. Ramon Anselmo Deac helyére
labdarúgás 2010. 08. 27. Ibrahimovic az AC Milanban?
labdarúgás 2010. 08. 27. Mascherano a Barcelonába tart
labdarúgás 2010. 08. 27. Győri búcsú az Európa-Ligától
labdarúgás 2010. 08. 27. Nem sikerült a bravúr a Vasluinak
labdarúgás 2010. 08. 27. Nagy falatnak bizonyult a City
labdarúgás 2010. 08. 26. Dráma Zürichben, a Steaua továbbjutott

Eseménynaptár

2010 Szeptember
HKSzCsPSzV
12
3
45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930


Szavazás


    Partnerek