Ploieşti bojkottálja az All Star meccset

2010. 03. 14 Kosárlabda 3 hozzászólás

Keresztülhúzták a Prahova megyeiek a szövetség számításait, mivel senkit nem engednek csapatukból a közelgő All Star meccsen szerepelni. Mi több, a bajnokcsapat vasárnap kiadott közleményében durván kritizálja a bíráskodást.

Kedden, március 16-án All Star meccset rendeznek a férfi kosárlabdázóknak Nagyváradon. A Román Kosárlabda-szövetség a szurkolókat is bevonva, szavazást indított internetes felületén, s a nézők arról dönthettek, hogy kik szerepelnek majd az északi, valamint a déli csapatokban.

Körülbelül egy héttel ezelőtt megszületett a 7-7 román és 5-5 idegenlégiós játékosból álló  névsor. A címvédő Asesoft Ploieşti együtteséből négy játékost voksoltak sztárnak a drukkerek, így a bajnok kosarasai alkották a déli csapat keménymagját. Időközben különböző okokból kifolyólag néhány játékost helyettesíteni kellett, most azonban úgy látszik, a teljes Asesoft légió visszavonul.

A bajnokcsapat vasárnap publikált egy közleményt a hivatalos honlapján:

„Figyelembe véve csapatunk szerény eredményeit az utóbbi időben, a CSU Asesoft Ploieşti vezetősége azon a véleményen van, hogy keretünk egyik játékosa sem emelkedik a sztár státusz magasságába, amely feljogosítana bárkit is az All Star meccsen való részvételhez március 16-án, Nagyváradon. Ilyen módon, minden játékosunk edzőtáborban lesz visszatartva az elkövetkezendő periódusban, hagyva azokat szerepelni a „Csillagok Meccsén", akik bőségesen megérdemlik a részvételt egy ilyen eseményen.

Mi több, a minél teljesebb látvány érdekében, a CSU Asesoft javasolja a Román Kosárlabda-szövetségnek a játékvezetők egybegyűjtését a „sztárok találkozójára": Marius Udrică, Mircea Şerban, Marius Ciulin, Alexandru Olaru, Stelian Bănică, Laurenţiu Grigoraş, Doru Vinaşi edzője Ion Olaru lehetne. Esetleg, az észak-amerikai ligához hasonlóan, mindannyian szerepelhetnének egy „All Star" válogatottban, az „U" Mobitelco, illetve a Medgyesi Gaz Metan színeiben, tetszés és barátság szerint. Így, Olaru válogatottja nagymértékben képviselve lesz az All Star meccsen, bebizonyítva ezáltal együttműködési rangját a román kosárlabdával.
A rangos show reményében sok szerencsét kívánunk és kérjük Önöket, tartsák tiszteletben a döntésünket"

 

 


Eddigi hozzászólások: (összesen 3 db.)

koperecki, 2010-03-14 22:09:51 Hát beszarok.Az asehotzi panaszkodik a birokra:)
manesz, 2010-03-15 02:53:50 igen kopi, ez van
Rezsőke, 2010-03-15 14:34:08 Ki kéne ezért zárni őket a bajnokságból, de úgyse merik! Pont mind a fékezőket!

már nem lehet hozzászólni

Google hirdetés

Google hirdetés

Keresés

bővített keresés




Rövid hírek

labdarúgás 2010. 09. 01. Fradi siker a Győr ellen
kosárlabda 2010. 09. 01. Újabb játékos a Sepsi BC-nél
labdarúgás 2010. 08. 31. Kikapott Marosvásárhely
vízilabda 2010. 08. 30. Megvan a második román siker
vízilabda 2010. 08. 30. Bravúros magyar siker Szerbia ellen
labdarúgás 2010. 08. 30. Meglepetésekkel teli forduló
labdarúgás 2010. 08. 30. A Sundarland legyőzte a Cityt
labdarúgás 2010. 08. 30. Vereséggel kezdett a Juve
labdarúgás 2010. 08. 30. Bal lábbal kezdett a Real
labdarúgás 2010. 08. 30. Utolsó percben kapott ki a Brassó
vízilabda 2010. 08. 30. A magyarok is győztek
kosárlabda 2010. 08. 29. Másodjára is gyözött a Maros KK
jégkorong 2010. 08. 29. Mesés végjátékkal nyert a HSC
labdarúgás 2010. 08. 29. Egygólos CFR siker
labdarúgás 2010. 08. 28. Medgyesen nyert a Rapid
labdarúgás 2010. 08. 28. Bravúros U siker Bukarestben
labdarúgás 2010. 08. 28. Atletico siker a Szuperkupán
kosárlabda 2010. 08. 28. Vásárhely nyerte az első felvonást
labdarúgás 2010. 08. 27. Mégsem lesz EL csoportokban a Loki?
labdarúgás 2010. 08. 27. Deac a Schalke-é
labdarúgás 2010. 08. 27. Ramon Anselmo Deac helyére
labdarúgás 2010. 08. 27. Ibrahimovic az AC Milanban?
labdarúgás 2010. 08. 27. Mascherano a Barcelonába tart
labdarúgás 2010. 08. 27. Győri búcsú az Európa-Ligától
labdarúgás 2010. 08. 27. Nem sikerült a bravúr a Vasluinak
labdarúgás 2010. 08. 27. Nagy falatnak bizonyult a City
labdarúgás 2010. 08. 26. Dráma Zürichben, a Steaua továbbjutott

Eseménynaptár

2010 Szeptember
HKSzCsPSzV
12
3
45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930


Szavazás


    Partnerek